Rólunk

Szállítás

Rólunk

LANDER

MARHAHÚS

Prémium minőségű borjú és marhahús

Laci&Reni húskereskedéséből

Vida Renáta vagyok a landermarhahus.hu weboldal és vállalkozás tulajdonosa.

A szarvasmarhák és a marhahús iránti szeretetem édesapámnak, Vida Lászlónak köszönhetem.

Édesapám 1994-ben kezdett el élő szarvasmarha felvásárlással és feldolgozással foglalkozni. Egészen kis koromtól fogva, még alig múltam 3 éves, mindig vitt magával, így korán megbarátkoztam ezekkel a gyönyörű állatokkal.

8-9 évesen más minden hétvégén és iskolaszünetben is folyamatosan vele voltam, vele dolgoztam és segítettem neki.

Nem volt szükség sok időre, hogy beleszeressek ebbe a “szakmába”, megszeressem ezt a foglalkozást, életformát.

Kereskedelmi gimnáziumban végeztem, és amint lehetett megszereztem a teherautó vezetői engedélyt így már aktív részese lettem a vállalkozásnak.

Édesapám volt az akitől megtanultam, hogy hogyan válasszam ki a legszebb állatot, milyen jegyeket, ismertető jeleket figyeljek rajtuk, mellyel gyorsan ki tudtam szűrni melyek az igazán egészséges, szép állatok.

Tőle tanultam meg a szarvasmarha feldolgozás minden apróbb trükkjét és mesterfogását, ami számunkra minőségi, prémium kategóriás marhahúst biztosított.

Megnyitottuk első “hús üzletünket” és korszerűsítettük autóparkunkat. Új élőállat szállító és hűtőkocsikat is beszereztünk.

Ma már Magyarország több pontjára, hentes üzletekbe szállítunk minőségi marhahúst.

Ezen a ponton elérkezettnek láttam azt időt, hogy az általunk feldolgozott magas minőségű marhahúst közvetlenül is eléhetővé tegyem mindenki számára.

A webáruházunkon keresztül megrendelt marhahús frissen a feldolgozást követően legkésőbb 24 órán belül hűtve, de nem fagyasztva kiszállításra kerül a megrendelőink számára.